Megjött az első rész, nem lett hosszú, de már rég írtam, és nem akarom elsietni, így majd apránként rakom fel a részeket. Remélem lesznek olvasóim, és tetszeni fog. Köszi ha majd olvassátok, és véleményt is mondotok.
Nem fogok sűrűn részt hozni, épp mikor időm engedi, szóval...jó olvasást:D
Gondoltatok már arra, hogy minden szép dolog múlandó? Minden, ami boldogságot ad az ember számára egyszer elveszik, s nem látod többet? Belegondoltatok már, hogy mi lenne, ha ez veletek esne meg? Mikor csak egy rövid ideig, de felhőtlenül boldog vagy, és ezt egy szerencsétlenség vágja el? Vegyük figyelembe cseresznyefát virágzása idején. Igaz milyen gyönyörű? Milyen fenséges? De nem élvezhetjük sokáig, hisz pár napon belül le is hullajtja szirmait, és újonnan kopár lesz. Igaz minden évben újra virágot ad, de sosem lesz kétszer ugyan olyan szép. Ahogy az életben sem lesz két ugyan olyan csodás dolog.
Húszon két éves vagyok, átlagos lány, egy tök átlagos helyről. Dallasban tengetem napjaimat, és újságíróként dolgozom. Imádok írni, bármi is legyen az.
Épp neki akartam látni egy igen húzós munkának, mikor a főnököm, Tom trappolt be az irodámba, és szinte kivágta az ajtómat.
-Helló Nat, lenne egy király munka számodra. – kezdte, és már le is telepedett az asztalhoz… ezek szerint hosszú napom lesz. – Tudom, hogy szeretsz utazni, így le is csaptam a lehetőségre. Sydney környezetéről kellene egy hat-hét oldalas száraz anyag. Valami környezetvédő vacakba kell. Mit szólsz?
-Hát, benne vagyok persze. Csak mikor mennék, meg ilyenek. – előre félek. Ha így kezdi, akkor biztos kemény napoknak nézek elébe.
-A legközelebbi gép, amit elérnél, az holnap reggel hétkor indul. Most van… három óra. Menj haza, szedd össze magad, köszönj el mindenkitől, aztán majd reggel küldök érted kocsit. Mit szólsz?
-Meddig lennék Sydney-be?
-Három hónapod van megcsinálni a cikket. Ez idő alatt, amikor úgy gondolod, hogy kész vagy haza is jöhetsz, leadod a munkát, és visszaállsz a régi kerékvágásba. Mindent a cég áll, kivéve a szuvenír cuccokat. – mosolygott rám szélesen. De látta arcomon a kételyt… mi lesz a kutyámmal? - És mielőtt megkérdezetd, igen, viheted a kutyádat. Majd olyan helyre foglalok helyet, ahová beviheted.
-Jhaj… Köszönöm! – ugrottam nyakába.
-Nincs mit, de most mennem kell. Intézni kell a szállást meg az ilyeneket. Holnap még a reptéren találkozunk! Szia!
-Szia! – köszöntem el, és azzal kezdtem is összepakolni. Az irodából csak pár cucc kellett, így ott gyorsan végeztem. Hívattam egy taxit, és pár percen belül otthon is voltam.
Kicsit kupisan hagytam el reggel a házat, de még átlátható volt a káosz. Már régen elköltöztem anyuméktól, és nemrég vettem egy házat. Szerencsém volt, már épp fel akartak hagyni az eladásával, mikor én megláttam, és körülnéztem benne. Két hálószoba van benne, fürdő, konyha, nappali, és egy előtér. Nem is kell több. Bővel elférek benne. Kicsit feldobtam ízlésem szerint, és ez már tipikusan az én házam. Mindenhol vad színek, a falakon, a bútorokon, a kiegészítőkön. Barátnőmmel rendeztük be, és csinosítottuk. Egyszerűen imádom.
A pasiknál az első nagy kincs az életükben az első kocsijuk, vagy az első motor. Nekem mindig is az volt az álmom, hogy saját ízlésem szerint tervezzem meg a házam, és ez be is jött.
A másik, ami meghatározó szerepet tölt be az életemben az-az írás, és az utazás. Mivel újságíró vagyok, így elég sokat utazok, aminek személy szerint jobban örülök, mint a munkatársaim. Mindenki csak nyafog, és nyávog, mikor egy olyan munka jön be, amiben messzebb kell menni, mint a szomszéd számítógép. Ezért is vagyok én az egyik legkedveltebb író a cégnél, mert minden távoli dologban benne vagyok.
De persze ennek is van hátránya. Van egy gyönyörű hófehér kuvasz kutyám, a neve Lala. De mivel sokat utazok, így nem mindig tudom magammal vinni, pedig általában úgy intézik a szállást, hogy ez a helyzet is rendeződjön. Jól tudják már a cégnél, hogy én nem igazán szeretem itthon hagyni. Van, mikor be is viszem magammal, de akkor nem munka van, hanem inkább móka. Mindenki Őt ugrálja körül, ezért is szoktam olyankor magammal vinni, mikor alig van mit csinálni. De mostanában nem igazán volt bent, eléggé húzós napjaim voltak. És így most is ott várt az ajtóban, hogy hazaérjek. Amint meghallotta a kulcsot a zárban, már akkor hangos csaholásba kezdett.
Bementem, raktam neki ki kaját, és vizet, kicsit pihentem, aztán megkajáltam én is. És mint mindig a pakolást már megint az utolsó pillanatra hagytam. Fél kilenc körül lehetett, mikor felhívtam Bettit, hogy nem-e akar átjönni, segíteni, pakolni, és majd elköszönni. Anyumékat, már hamarabb hívtam, és szembesítettem őket a szomorú ténnyel, hogy majd hetente párszor át kellene jönniük hozzám virágokat öntözni. Bár nem lesz nagydolog, hisz szinte csak kaktuszaim vannak. Hozzájuk majd kimegyek reggel, úgysem laknak messze tőlem, legfeljebb majd hamarabb kelek.
Betti már félórán belül nálam volt, és elkezdtük szortírozni a ruháimat. Gyorsan meglettünk vele, úgy egy-két óra alatt. A többi időt beszélgetéssel ment el, és rendeltünk pizzát. Betti nálam aludt, bár csak pár óra volt. Reggel Ő is kikísért a reptérre, anyáékhoz beszaladtam két percre elköszönni, aztán mentünk is a reptérre. Már megszokták ezt a gyors köszönést, sokszor iktatnak be ilyen hirtelen utazgatást. De nekem ez tetszik, legalább nem unalmas. És csak egyszer van ilyen lehetőség az életben, szóval mindig benne vagyok mindenben.
Mikor kiértünk a reptérre, Tom már ott várt ránk. De valami olyan furcsa volt rajta amint meglátta mellettem Bettit. Elkezdte igazgatni a ruháját, oldalra nézett az ablaküvegre, ami visszaverte arcképét, majd alig láthatóan megigazította a haját. És míg oda nem értünk feltűnően szemlélgette barátnőmet. Még egyszer sem találkoztak, pedig sokszor volt már Betti a munkahelyemen is.
Mikor odaértünk Tom zavartan rámosolygott barátnőmre, majd elkezdte ecsetelni, hogy mikor hová, és, hogy hogyan juthatok el oda.
Kaptam egy sofőrt, aki majd ide-oda cipeli a fenekem, amikor nekem mehetnékem van. Olyan szállodába foglalt szobát, ahová hosszas veszekedés nélkül is bevihetem a kutyusomat. A szálloda nincs messze a tengertől, így oda is bármikor kisétálhatok, ha szeretnék. Minden kényelmet biztosított, így nekem csak dolgoznom kell.
Miközben Tom magyarázott, érdeklődő pillantásokat vetett Bettire. Kicsit zavarban is volt. Néha kipirult, volt h mikor magyarázott csak Őt nézte. Tipikus jele annak, ha egy srácnak bejön egy csaj. Mikor megérkeztünk be is mutattam Őket egymásnak, én meg nem szeretek kerítői szerepet játszani, szóval, ha szeretnének a másiktól valamit, akkor majd elintézik.
Végül bemondták a hangosba, hogy ideje felszállni a repcsire, ha nem szeretnénk itt dekkolni a következő gépig. Így elköszöntem tőlük, és el is indultam. A fontosabb dolgokat vittem magammal a lap-top táskámban, a többit meg beletapostam az utazóba, amit nem lehet felhozni a gépre.
A gépen szerencsére egy jóképű fiatal srác mellé kaptam ülőhelyet, de kicsit túl fiatal volt hozzám… kár… Az úton majdnem végig aludtam, volt, hogy felkeltem párszor, akkor is arra, hogy a mellettem ülő srác úgy nézi a melleimet, hogy szinte majdnem beleesik. Nincsenek nagyok, de azok is legalább formásak, szerencsére. Így érthető, ha a tini pasik csak úgy bomlanak utánam, csak az a gáz, hogy a korombelieknek csak a szőke, hosszú hajú fruskák kellenek, nagy mellekkel, és formás fenékkel.
Nekem barna, rövid hajam van, egy kis vörös festékkel a frufrumnál, kicsi mellem, és átlagos fenekem. És akinek tetszek, annak is a felfogásom miatt. Azért, mert mindig mindenben a jól látom. Mert mindig mosolygok, és nem mondom ki, ha valami fáj. Ha esetleg valami miatt a padlóval ismerkednék, akkor is felállok, és megyek tovább. Nem is gondolok a rosszra, csak a jóra, a pozitívra.
Ez az, ami tetszik a pasiknak, semmi más…
A perülő leszállt, a csomagomat felvettem, a kissrác is kimászott a pólóm rejtekeiből, és már mentem is a szállodába. Gyönyörű helyre foglaltak nekem szobát, egyszerűen pazar. Besétáltam, elfoglaltam a szobámat, ledobáltam a cuccokat a hatalmas franciaágyamra, és mentem is az ablakhoz. Naplemente volt, nagyon szép. Imádom ilyenkor az eget. Mily csodálatod, mindig más, és mindig gyönyörű. Egyszerűen elképesztő, ahogy a szivárvány színei eloszlanak, és megtörnek a felhőkön. Imádom.
Elő is kaptam a fényképezőgépemet, és leszaladtam az udvarra vele. Elkezdtem kattintgatni, már belemélyültem a gondolkodásba, mikor hirtelen valami nedveset éreztem a hátamon, és a fenekemen egyaránt.
Nem csodálom…a medence mellett álltam meg…
Pár srác kezdett el vízi pisztollyal lövöldözni. Az egyik nem is nézett ki rosszul. És elsőre mintha ismerném valahonnan, de az képtelenség.
Magas, kb 185 cm magas lehetett. Barna haja, és szeme volt, kicsit szálkás. Pont olyan, mint amilyet én mindig is akartam. És gyönyörű mosolya van. Egy álom pasi… Velem egyidős lehet, vagy egy kicsit idősebb. És nagyon jóféle.
-Szia! Bocsi nem rád céloztam. Tényleg nem téged akartalak. – szólt mosolyogva a szép mosolyú pasas.
-Semmi gond, majd átöltözöm. – mosolyogtam rá jókedvűen.
-Kitudlak engesztelni, ha meghívlak valamire?
-Kiengesztelni nem kell, de benne vagyok. – ezzel el is indultunk be a bárba, és ott folytattuk tovább a beszélgetést.